2011. december 22., csütörtök

Nem feltétlenül rossz aki nem hisz Istenben.

 Itt most a sátánizmus és az ördögimádás közti különbséget akarom feltárni és azt, hogy az emberek tévesen itélik el a sátánistákat. A sátánista nem egyenlő az ördögimádóval. A sátánista nem gyilkol gyerekeket, állatokat, nem álldoz fel senkit és semmit  a Sátánnak/Ördögnek (ugyanis a törvényeik tiltják ezt, de erről, majd később). A sátánizmus egy önálló vallás, ami 1966-ban lett önálló, de csak Amerikában és Angliában ismerik el. 1966-ban Anton Szandor LaVey hozta létre a Sátán Egyházát.  Rá egy évre megjelentette a a Sátán Bibliáját. A sátánista senkitnem ismer el maga fölött, és senkitől nem fogad el parancsot vagy utasítást. Nem vagyok tisztában az egyház felépítésével, de nem hiszem, hogy akár a "feljebbvalóinak" is engedelmeskedne, "csak mert azt mondták". Ha az utasításban lát rációt, ha úgy gondolja, hogy az (akár hosszú távon) neki is hasznára válik, teljesíti a parancsot. Egyébként mindenképpen megtagadja azt. A sátánista vallás ezért nem alkalmas népvezető vallásnak: mert autodeista, tehát elvárja híveitől, hogy csak saját magukra hallgassanak.
Anton Szandor LaVey 
Kép

   A sátánizmus lényege az egyén fontossága, a létezés  és az élet tisztelete a felsőbb hatalmak helyett; az egyént tekinti istennek. Ebből látható, hogy a sátánizmus ateista(isten tagadó), pontosabban autodeista vallás. Vallja azt, hogy nem a jámborság, a behódolás, a remélt túlvilági örömök miatti földi szenvedés a helyes, hanem a kifejlett ego, az erő és az élvezetteli élet megélése az „itt és most”, és az „élvezet – nem kényszeresség” jegyében.
   9 Sátáni Kinyilatkoztatás:
  • Sátán az élvezetet képviseli az önmegtartoztatással szenben!
  • Sátán az életet képviseli a szellemi vágyálmok helyett!
  • Sátán a szennyezetlen bölcsességet képviseli a képmutató önámítás helyett!
  • Sátán az arra érdemesekkel szembeni
  • kedvességet képviseli, ahelyett, hogy szeretetünket idegenekre pazarolnánk!
  • Sátán bosszúállást hírdet, ahelyett, hogy odafordítanánk a másik orcánkat!
  • Sátán a felelőséget képviseli a felelősek iránt, ahelyett, hogy lelki vámpírokkal foglalkoznánk!
  • Sátán azt hirdeti, hogy az ember csupán egy az állatok közül – néha jobb, de többnyire rosszabb a négy lábon járóknál –, aki az „istentől való lelki és szellemi fejlődése” révén valamennyi élőlény közül a legveszélyesebbé vált! 
  • Sátán a keresztények által bűnöknek nevezett dolgokat hirdeti, mert ezek vezetnek a testi, szellemi vagy érzelmi kielégüléshez!
  • Sátán az egyház legjobb barátja, hiszen az egyház neki köszönheti, hogy még mindig tevékenykedhet!
  A Sátánizmus 11 törvénye:
  • Senkinek se adj tanácsot, csak ha megkérnek rá.
  • Ne beszélj a gondjaidról másoknak, hacsak nem vagy biztos abban, hogy igazán hallani akarják.
  • Ha másvalaki tanyáján tartózkodsz, mutass tiszteletet, máskülönben ne menj oda.
  • Ha a tanyádon egy vendég bosszant, bánj el vele kegyetlenül.
  • Ne közeledj senkihez szexuálisan, hacsak meg nem kapod tőle az erre felhatalmazó jelzést.
  • Ne vedd el azt, ami a másé, hacsak az nincs terhére a tulajdonosának, és erre kifejezetten fel nem szólít.
  • Ismerd el a mágia hatalmát, ha sikeresen használtad vágyaid eléréséhez. Ha tagadod a mágia létezését, miután használtad, mindent elveszítesz, amit szereztél.
  • Ne panaszkodj olyasmi miatt, aminek nem lenne kötelező alávetned maga
  • Ne ölj nem emberi állatot, hacsak rád nem támadnak, vagy ha élelemre van szükséged.
  • Amikor közterületen jársz, ne háborgass senkit. Ha valaki téged háborgat, szólítsd fel, hogy hagyja abba. Ha tovább háborgat, pusztítsd el.

  • Ne árts kisgyerekeknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése