Bölcs holdfény ragyog, bús csillagok fénylenek Ahogy most ím, a sírodnál térdelek Néma csend az úr, én is csak a föld alól Hallom, ahogy pár elveszett lélek dalol |
Tüdőmből a levegő könnyként távozik Útján a lelkem is önként kívánkozik Istenem! Érzed a fájdalmat, mely kísért? Szerelmem! Kérlek, csak súgd meg nekem, miért...? Most a tegnapra gondolok, sáros térddel Valami csodára várok, átkos hévvel Fülemben az a bársonyos, víg kacaj zúg Mely ma örömkönnyek helyett gyászverset súg Akkor még nem tudtam, hogy aznap megtudom: Eggyel kevesebben megyünk tovább az úton Az a szívdobbanás más volt, mint a többi Magányos kongása szívem máig gyötri Amint hangodat elnyelte a messzeség Őrjítő lánggá vált bennem a veszteség Elpattant egy szikra, égni fog a város Búm birodalma világokkal határos Fáj minden fénykép, fáj minden szó, fáj, hogy fáj Fáj az is, hogy neked nem! Magamra hagytál A szerelem engem mindig önzővé tesz Ha sírok majd, az is csak magam miatt lesz |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése