Itt van hát ő, nézz rá: Így válik valaki árnyékká. Keserű szívvel kiált most, Az őt kiátkozó világhoz. két karját nyújtja felénk, De mi ellökjük kezét. Mert túl nagyok vagyunk, Hogy bárkihez jó szót szóljunk. Megtaposták és megalázták, Fényből sötétségbe taszították. Mert ő félvér mert ő árva, Mert az apja magára hagyta, Mert ő fiatal, mert ő zsenge, Mert szolgálni nem volt kedve.

És most szabad, de olyan gyenge. Hiányzik a szülők szeretete. Fellázadt. Harcolt. Elbukott. Hiába küzdött, elbukott. börtönbe zárták, Műsorba hívták, Az emberek előtt megalázták, Örökre megjegyezték az arcát, Megkapta minden ember utálalatát, megbélyegezték és megbüntették, Összetörték testét, lelkét, Az emberből csak szánalmas roncs maradt, Mit politikus héja kergetett, média kutya mart, Kitagadta az emberiség Számára már nincsen mentség! Szállnak a madarak, szállna ő is velük, De ők úgy gondolják, nincs számára helyük. Őz, sz*rvas,vad mind hazatér, De ő még mindig fél. Befogadna-e olyat a természet valaha, Kit megbélyegzett az emberek hargja? Keresi a szépet, keresi a jót, Keresi azt ami valaha ő volt. keresi azt a világot ahol élhet, Hol nam utálják ki a nagy népek. Sokan vannak így kik keresnek valamit, S hogy mit? Az nagyon is számít: Egy jobb jövőt, egy új helyet, Hol élő megfér élő mellett, S nem az emberi lélek-holtak, Gyűlölnek és pusztítanak.