F. Zoltán László: Kút a berek fánál 

 

Aranyló alkatát fonta rá a berek 

szétterülő, zöldellő lombjára a fény. 

Bújt benne száz madár, mind a nyárról dalolt. 

Úgy kergette a napsugárt egy árnyas lény. 

Fészkelt fecske, pacsirta a szellő ölén 

ringó ágakon, ám a kecsesen szálló 

Pillangónál bizony bájosabb egy se volt. 

Gallyai hajlottak föléje egy kútnak. 

Minek a kövét borostyán levél lepte, 

a fatörzsről nőtt rá az, onnan itatta 

azt a megvénült pudvás-korhadt gyökerét... 

" Fiam! Odamenni veszélyes. Ott játszál 

bújócskát te is, ahol mások elújnak." 

Az anyai szép szó, most oly keveset ért. 

A fánál futott a fiú, meg sem lapult, 

sötét felhők jöttek, nem látta a gyerek.   

Éppen a fekete pillangót hajszolta. 

A kút fölé szállt az, nyúlt érte az ifjú 

és elvitte őket a fekete sereg. 

Hiába szólt az anya: " kész a vacsora! ", 

Fiát a kút vize álomba ringatta. 

Ajánlás 

Azóta újra éled ő minden nyáron; 

A természettel a fa lombjában, ahol 

a fekete lepke sokszor űzte a fényt. 

Ott sírt, szólt az anya: " Mért hagytál itt fiam? 

Mond miért?" S könny csillant meg egy kis virágon: 

" Anya ne sírj! Vigyáznak rám az angyalok 

és nem kergetem itt már a fekete lényt." 

2012.05.23. Kaposvár