Legsötétebb óráinkban
Legmélyebb kétségbeesésemben is
Törõdsz-e majd velem?
Ott leszel-e velem?
Megpróbáltatásaimban  
És szomorúságomban
Kétségeinkben
Amikor már nem látunk kiutat
Lázadásaimban
Szomorúságomban
Félelmeimben
Hitvallásomban
Gyötrelmeimben és fájdalmamban
Örömömben és bánatomban
Egy új holnap reményében
Soha nem hagylak el
Mindig szívemben leszel.

visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép. míg csak élnem kell sose lesz másképp. ugyanaz a fájdalom, ugyanaz az érzés! az a búcsú szó, amivel elmész. nem számít, hogy hány év messzeség, az a perc ma sem múlt el még. teli voltunk élettel. szabad volt a szívünk. és én úgy hittem sose kell félnünk. hova lett a boldogság? hova a sok álom? és ami nincsen már miért kell, hogy fájjon?! ♥

---

Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor mienk még mind a kikelet.  
Mikor a rózsák legszebb kora van:
Meghalni, elmenni magányosan!  
Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor a köd már küldi a telet,
Mikor az őszirózsa oda van:
Meghalni, elmenni magányosan!

Mindegy! Ha nap ég, ha köd borong,
Szomorúak voltunk vagy boldogok,
Későn, korán, - keserű bárhogyan:
Meghalni, elmenni magányosan!

Néha úgy érzem, akkor lennék boldog, ha egyszerűen lefekhetnék, és soha többé fel se ébrednék.

Furcsa társ a magány. Amink van, megoszthatatlanná válik. Amink hiányzik, kétszeresen hiányzik. A víz fölé hajolva tükörképünkben pirosabb és élőbb a vér, mint mibennünk, ha magányosak vagyunk.

Adrikaa*-*

Mindenféle gyöngéd emberi érzés átalakul a gyakorlatban önzéssé; bölcsebb, ha egyedül maradsz, még akkor is, ha ez néha nagyon fájdalmas és nehéz. Nincs nő, nincs barát, nincs emberi kapcsolat, mely idővel meg ne alázna.

---

Olyan volt a lelkem, mint azok a kürtcsigák, amiket partra mos a tenger, és már csak a héj maradt meg belőlük, a csiga dobbantott. Szürkésrózsaszín üregem tisztára mosva, üresen várja, hogy valaki betöltse, hogy valaki betelepedjen, és ott bennem biztonságban érezze magát, és kitöltsön mindent.

---

Elmondom, hogy a szívem olyan, mint egy nagy üres táska, strapabíró táska, elképesztő, mi minden beleférne, de akkor sincs benne semmi.

Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol... Ne mondja senki, hogy túlkomplikálom.

~ Még bennem van most is, csak nem úgy mint anno. Én sosem voltam depressziós, csak hát ismerős a padló.. ~

You get up and paint a smile on your face, this is a part of your daily costume ...

In a world full of fantasies reality can hurt.

Underneath the guise of a smile gradually I’m dying inside.

Ezer angyal sír.Hangjuk némán hív.

nézz az égre a legszebb fényre láss egy álmot s harcolj érte

~Az élet egy angol keringő, mely elkisér a sírig, az életed attól függ, hogyan táncolod végig...

You write "help" with your own blood..†

amiylen hüyle vagy annyira szeretlek!

Előbb Vagy Utóbb Mindenki Megbánt MaJd Téged.. Neked Kell Eldönteni,Hogy Ki Az Aki Megérdemli,Hogy SzenvedJ Miatta..

~Ha velem vagy elhiszed...minden az éjjelé...már nincsen semmi baj...uszunk a fény felé...

‎,,Leszek egy emlék amíg gondolsz rám.
Leszek egy akadály a felejtés után.
Tarts meg vagy,dobj el ahogy akarod,én 
csak egy emlék vagyok.
Tűrök hallgatok..."

‎~ A szív : néha megáll, néha dobban, 

néha kevésbé, néha jobban..

amikor legbelül mindened fáj, és úgy érzed már nem bírod, akkor tudsz megváltozni, akkor kell érezned, hogy mindenre képes vagy. 

Összetört Szív És Összetört Lélek, Nehéz Az Út , TovábbMenni Félek. Remegve Lépek, Nincs Biztos Pont, Ha Boldog Vagyok, Rögtön Kapom A Pofont.

A "Jól Vagyok" Igazi Jelentése : "Szükségem Van Egy Ölelésre , És Valakire, Akivel Beszélhetek.

"Egy szép nap elmentél,és itt hagytál,nekem nem maradt más csak a fájdalom,ami belülről éget,és nem tudok mit tenni ellene, csak meghalni akarok ,de nem fogok, mert abban reménykedek ,hogy egyszer még szeretni fogsz "

‎~ Érdemes Mosolyogni. Egyrészről Mert Szebbnek Látszol, Másrészről Azt Hiszik, Hogy Boldog Vagy..

Lelkemben ezerfokos lázzal, haragban egy durva világgal.

Az elfenekelt gyerek látszólagos megbánása vagy odaadó szeretete a szülő iránt nem igazi szeretet. Az elfenekelt gyerek valójában gyűlöletet érez, amit el kell palástolnia, hogy ne legyen bűntudata. A verés fantáziálásba kergeti a gyereket! Bárcsak elpatkolna az apám! A fantázia azon nyomban bűntudatot ébreszt - Azt akartam, hogy haljon meg az apám! Milyen bűnös vagyok! A bűntudat az apa ölébe viszi a gyereket, látszólagos szeretettel. De a mélyben ott van a gyűlölet - és ott is marad.

Csodálkozol a kokainistán,
s nem érted?
Gondolkozzál az okain is tán -
s megérted!

Sodródom tovább az árral, s
Úgy teszek, mintha élnék én is,
Pedig csak egy baba vagyok.
Polcon ülve, szép ruhában,
Üres szemmel, merev háttal,
Vértelen, zsibbadt mosolygással,
Porcelánra festett hamis méltósággal  
Távolba révedve bénultan figyelek,
S jöttödre porcelánszívem megremeg.
S Te lassan lépve, félhomályban,  
Fájó szívvel, néma gyásszal,
Ajkadon égő forró lázzal,
Reszkető kézzel magadhoz vonsz,
S többé nem vagyok.
Kezeid közt csupán éles, porcelándarabok.

“Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,  
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,  
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
ám a halál ténye
nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.”

Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rám néz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond "legjobb barátom".  
Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír. Sír, mert szakított a barátjával Én megvigasztalom, ő átölel érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt.
Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: " Rám mosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."

„A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullajtja el a reményeit, akár a fa a leveleit, míg nem egy szép nap elfogynak. Nincs remény, nem marad semmi.”

Az alkohol adója: egy ártatlan halála

Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél, 
hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt. 
Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam 
alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem.   
Tudtam, hogy igazad volt, Anyu, és hogy neked mindig igazad 
van. A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki haza indult.   
Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza 
fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! 
Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik 
sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott. 
Ahogy fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint 
mondják, hogy a másik sofőr ivott. És most én vagyok az, 
akinek ezért meg kell fizetnie! 
Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek siess! Hogy történhet 
ez meg velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem 
minden tiszta vér, Anyu, és a legtöbb az én saját 
vérem. Hallom, az orvos azt mondja, Anyu, hogy már nem tud segíteni rajtam. 
Csak azt akarom mondani, Anyu, esküszöm, tényleg semmit 
sem ittam. A többiek voltak, Anyu, akik semmivel sem törődtek. 
Valószínüleg a másik sofőr is egy ilyen buliban volt, mint én, Anyu. 
Egyetlen különbség van csupán: ő volt az, aki részeg volt, és én 
vagyok az, aki most meg fog halni! 
Miért isznak az emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi! 
Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, 
aki belém jött, Anyu, körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem, 
és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén! 
Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És mondd meg Apunak, 
hogy legyen most bátor. És ha már a menyországban leszek, Anyu, 
írasd a sírkövemre: "Apja lánya". 
Valaki mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet. Ha 
mondta volna neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom. 
Már alig kapok levegőt, Anyu, és nagyom félek. Kérlek ne sírj 
miattam, Anyu. Mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád! 
Mielőtt elmegyek, van egy utolsó kérdésem, Anyu: 
NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN,
MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI???

Magamat kizárom, szívemet kitárom,
És ma is odakiáltom,
Hogy nincs a helyzetemben semmi - de semmi! -,
Amit ne lehetne kissé jobbá tenni.

Csak akkor tehetsz meg mindent, hogy ha már semmid sincs.

Volt egyszer egy lány, aki születésétől fogva vak volt, azért utálta az egész világot és mindenkit benne, kivéve a barátját. Ő mindig ott volt vele, segített neki és biztatta. Míg egy nap végre találtak donort aki felajánlotta a szemeit.A lány nagyon örült neki,a barátja megkérdezte tőle,ha látni fog,hozzá megy-e feleségül.A lány igent mondott.Az operáció sikerült,mikor a lány előszőr kinyitotta szemeit,a barátját látta,de ő is vak volt.A fiú megkérdezte,hogy most már hozzá megy-e?A lány elutasította.Pár nap múlva a lány kapott egy levelet amiben a fiú megköszönte neki az összes gyönyörű átélt pillanatot,és a levél végén ált egy mondtad: KÉRLEK VIGYÁZZ A SZEMEIMRE!!!

"Erősnem kell lennem de minden összedölt már alattam. A világnak jóéjszakát, nekem elég feladtam!"

'..Mosoly ül ki arcomra, csak Rád kell, hogy nézzek, Tudod, megteszem, legyen az bármi, amire Te kérsz meg. Lehozom a csillagokat, Neked adom holnapomat, Ha mellettem vagy, tudod.. Semmi nem jelenthet ilyen sokat. Érzem, hogy mi köztünk van, nem sűrű manapság Te megtanítottad - mit jelent az ÖRÖK BARÁTSÁG..'

"..Sötétben álltam fájó magányban, 

csalódnom kellett a szebb világban 

Szürke volt minden, nem láttam színeket 

Csak múló szerelmet, összetört szíveket..."

~Majd egyszer sok év múlva,

Mikor már a múlt beszél,

Legyek én is azok között,

Ki még emlékedben él.

~Nem mondom, hogy szeress.

Azt sem, hogy gondolj rám,

Ha szíved nem súgja,

Hiába mondanám.

"Ki nem szenvedett,

az félig élt,

ki nem csalódott,

az nem remélt.

Ki nem sírt,

az kacagni

sem tudott,

ki mindenkiben

bízott, az nem

gondolkodott?!"

http://www.youtube.com/watch?v=29Zj-thYyFE&feature=related ezer szó sem gyógyitja a sebet ami vérzik...

Sírodnál állva, a halálra várva újra itt vagyok. Eljöttem hozzád. Zuhogó esőben lépkedek a csúszós sárban. Elhaladok a körforgalom mellett, és rátérek a temető útjára. Belépek a kapun, s feléd veszem az irányt. A fű csúszós, nedves. Megcsúszok, de eltökélten haladok tovább. Semmi sem állíthat meg! Kezemben egy hagymavirág, és pár szál rózsa van. Neked viszem. Már látom sírod kibontakozó alakját. Csak egy kereszt, fekete márvánnyal, s benne a frissen vésett 2006. Fonnyadt virágok takarják sírod fehér márványát. Leteszem a magammal hozott virágot, s összeszedem a többit. Újra kezembe veszem őket. Egyenes, büszke tartással állok sírod előtt. Szeretném, ha büszke lennél rám. Tudom, hogy az vagy. Egy pillanatra újra hallani vélem idétlen bókjaidat. Halványan elmosolyodok rajtuk. A lány ott állt barátja sírja előtt, kezében virágot szorongatott. Arcát eső áztatta. Egy pillanatra lehunyta szemét, kipréselve abból egy könnycseppet, ami végigszánkázott arcán, s elhalt ajkai között. Halkan dúdolt egy dallamot, majd énekelni kezdte azt, el-elcsukló hangján: - Nagy esők jönnek és elindulok, elmegyek innen messze. Ennél a résznél elakadt, s zokogva térdre hullott. Arcát az ég felé emelte, hagyta, hogy az esőcseppek lemossák könnyeit. Egy szót üvöltött a világnak. - Miért?! Miért?! Istenem, csak egy utolsó ölelést engednél még! Egy utolsó apró érintést! Vele akarok lenni, hallani kellemes hangját. Nem akarok élni, ha ő nincs velem! Kínjában megszorította a rózsát, minek tövise belemélyedt hosszú ujjaiba és tenyerébe. A kecses ujjakon egy vércsepp komótosan haladt lefelé. A rózsa zöld szára immár vörös volt a vértől. Villám cikázott az égen. Hatalmas dörrenés. Egy alak sziluettje bontakozik ki a homályból. Lassú, csoszogó léptekkel halad a zokogó lány felé. A lány már felhúzott térdeit karolta át, s előre-hátrahintázott, egy dallamot dúdolva. Felpillantott, majd megkönnyebbülten mosolygott. Remegő ajkakkal megszólalt. - Tudtam, hogy élsz! Tudtam, hogy csak tévedtek, és még mindig itt vagy velem! Te nem hagynál itt soha! - Rose, kérlek, figyelj rám! Nincs itt! Ő már meghalt, tudod jól. Rose édesanyja volt az. Beszélt lányához miközben rázogatta. De a lánya továbbra is a semmibe meredt, s közben a fiuhoz beszélt. - Most már nem hagysz el soha. Ugye? A fiu mosolygott egyet, majd közelebb csoszogott, és felé nyújtotta kezét, s rátette barátnője vállára, s az boldogan ment vele a fényességbe. A lány teste élettelenül csuklott össze anyja karjaiban. A reménytelen szomorúságot boldogság töltötte el, s két lélek örök időkre megnyugodott.”

‎..üresség.. határtalan üresség telepedett a lelkére. már nem álmodott. nem volt miért álmodnia.~ 

~Az életet csak visszafelé lehet megérteni, de csak előrefelé lehet élni.. 

Remény, csalódás, küzdés, bukás
Egy sírig tartó versenyfutás.
Keresni a jót, nemest, a szépet
S meg nem találni, ez az élet.

‎~Hiányzik az arcod és minden gyenge érintésed,
a könnycsepp lehull a földre és te csendben végig nézed..